Olaszországi ingatlanvásárlás S05E20

Nem is tudom hol kezdjem. Volt pár kudarcom az elmúlt időszakban, ami átmenetileg letört. Első körben kiderült, hogy nem jó ötlet kültéren gipszes glettet használni. A boltban adták és mondták jó oda. A barátaim meg elmagyarázták, hogy az nem oda való. Persze miután felkentem. 🙂 Oké. Az én hibám. Elsőre azt gondoltam talán azért mondták, hogy használjam kívülre, mert itt nincs fagy. A gipszessel az a baj, hogy túl sok nedvességet vesz fel. Lássuk be, ha van két felület amit egymáshoz tapasztasz és a tágulásuk nem azonos, akkor az leválást okozhat. (Ez saját logika. Szóval: fixme) Megjegyzem egész környéken mindenkinek pereg le a lábazata. Gondolom ezért. Megoldás az lett, hogy mélyalapozóval lekentem (ezzel lezártam a gipszes glettet), majd rámentem egy cementes glettel.

Életem első ilyen munkája (szebb, mint aminek látszik). Nyugi, a vezetékben nincs áram. Belülről jön ki a vezeték, a furat kifelé lejt a páralecsapodás miatt. Otthon kivésni egy ilyet egyszerűbb, van hozzá marófej. Tisztában vagyok vele, hogy a helyes eljárás a külön áramkör lenne, de azt nem vállaltam be. Ehelyett kap egy IP67-es konnektort a doboz.

Időközben konnektort is bevéstem az erkélyen és már azóta legletteltem. A mai napon lecsiszoltam a hátsó erkélyt és lemélyalapozóztam. Elvileg holnap lefestem, ha lesz elég festékem. Minden anyagból keveset veszek, mert kibontás után látom, hogy jót adtak-e/vettem-e. A fordítás nem mindig működik jól. Például az egyik anyagra azt hittem cementes glett, erre kibontás után látom ez inkább simító vakolat. Mindegy az is kellett, csak az máshova. Amióta ezek a “balesetek” történtek minden anyagnak jobban utána olvastam. Nem fogadom már el kritika nélkül amit a kezembe adnak. Több hibát is majdnem beszívtam így. Kaptam egy olyan mélyalapozót gipszes falra ami csak cementesre jó. 🙂 Idejében észrevettem. Azért ezt adta az eladó, mert ez olcsóbb. Haha. Azóta megvettem a drágábbat, ami mindkettőre jó, de cserébe nem lehet annyira hígítani, mint az korábbit. Szóval lassan kialakul egy minimális szak és anyagismeretem itt.

Azokon a napokon amikor dolgozom, akkor az kb. két -három óra és ugyanennyi tanulás és utánajárás, anyagoknak, folyamatoknak. Megjegyzem az utolsó egy héten nem csináltam semmit. Ma volt az első nap, hogy kimentem dolgozni.

Elkezdtem a konyhát is szétkapni. Kivitelező barátom tanácsa az volt tárjam fel a vizet is, mert nem tétel ilyenkor kicserélni a csöveket. Több órányi vízszerelés videót néztem meg. Ötrétegű cső lesz bent, roppantott tagokkal. Ehhez kb a minimális szerszám 500 euró. Még nem találtam ki, hogy szerelőt hívok vagy bevásárolok inkább. Esélyes a saját magam felszerszámozása, mert érdekel a dolog. Szeretnék ehhez is érteni. Nagyon jó az az érzés, ha bármi elromlik, már javítom is meg. Nem kell szakembert keresnem. Nem a pénzről szól ez nálam, hanem inkább a szabadságról és a függetlenségről.

A videó végén látható csempe volt a levésett helyen is. Négyszer két órát véstem, hogy elérjem ezt az állapotot. A véső szikrázott végig. Nagyon kemény anyag volt ráragasztva arra a puha leccei kőre (ez falazat). Nagyon megkínzott. Extra nehézség az a dologban, hogy ebben a kőben a vésőgép, mint forrókés a vajban, de a rajta lévő ragasztón alig haladt. A csempének is tökéletes volt a tapadása. Ami a hozzáértő szemnek feltűnhet a videón, a konyhában nincs konnektor. Bizony, ott az első kötődobozból volt kivéve az áram. Így éltek itt. A csempés fal, ami videón látszik, azt kompletten ki fogom szedni, csak most még azon megy a klíma csöve. Bevallom most a hátam közepére nem kívánom a vésést. Nagyon megszenvedtem ezzel és még sok vésés van hátra. Augusztusban max pár kisebb munkát fogok még csinálni és csak pihenni fogok.

Tudom, hogy lassan haladok, mint Petrocelli, aki a negyvenrészes sorozatban mindig az első pár sor téglát rakta, amikor elszólította a feladat. Szóval jelenleg inkább tekinthetjük ezt a lakást tanműhelynek, mintsem bármi másnak. Egy hely, ahol megismerem és megtanulom a munkafolyamatokat. Azokat amiket most nagyon kezdőként és nagyon rosszul szervezve csinálok. Azt élvezem az egészben, hogy mindig tudok gondolkodni a hibáimon. Mit rontottam el, mit kell másként csinálnom, minek kell még utána néznem. Tetszik ez az alázat, mért általában nincs rá szűkségem. 😛 Amúgy azt gondolom, hogy ez a hozzáállás a garancia arra, hogy idővel nem leszek balfasz ehhez. 🙂 Azt nagyon élvezem a folyamatokban, hogy új készségeket szerzek. Szerencsére sehová nem kell sietnem. A lányom szerintem jövőre sem akar lejönni, ha meg akar, max veszek még egyet. Ezt azért mondtam, mert majdnem vettem még egyet. Felkerült egy lakás két napja 40 ezer euroért! Gyorsan lekötöttem minden pénzem, leginkább önmagam elől. Már éreztem magamon, hogy kezdek meggyőzve lenni önmagam által. 🙂 Nem, nem és nem. Ezt mantrázom. Ha nagyon jó árat látok, akkor ingatlan(vásárlásnál) olyan vagyok, mint drogos a narkóval. Micsoda szemét dolog elém tolni olcsón egyet! Felháborító! Vigyék innen! 🙂 Most mindenkinek kínálgatom/mutogatom, nehogy megvegyem. 🙂

Ha esetleg valaki rámozdulna, itt a hirdetés linkje is.
Update: 4 nap alatt elkelt.