Február 29.-én indultam Leccébe. Utazásom oka, hogy az ottani dolgozószobámat kialakítsam. Amikor megvettem a lakást első körben beraktam egy íróasztalt és egy emeletes ágyat, ez utóbbit 6 év alatt senki sem használta. Ez szoba nem nagy, kb 2,25 x 2,5 ami dolgozónak illetve vendégszobának elegendő méretű. Legutóbbi teherautós utazásom során az emeletes ágyat hazahoztam. Helyére komód méretű ajtóval rendelkező könyvespolc került. (Lentebb a képen ez nem látszik, illetve a kikapcsolt monitor tükrében igen.)
Mielőtt ebbe belemennék, elmesélek egy kis intermezzot.
Kalandom a tűzoltósággal, életem talán leglúzerebb napja
Szombati napon úgy döntöttem beindítom a Mini-t és kicsit megjáratom, kimegyek vele a tengerpartra, iszom ott egy kávét. Lementem a parkolóba, kulccsal autóajtó kinyit, géptető fel, akku visszarak, hopp nem szólal meg a riasztó. Ilyenkor meg szokott szólalni. Akku leszed, újra visszarak, de semmi. Oké gondoltam. Beültem, indítok, indul. A motor jár, kiszállok becsapom az ajtót, ekkor bezár az autó. Tartalék kulcs Budapesten. Három órán át próbáltam kinyitni, de szerszám híján eléggé esélytelen próbálkozásaim voltak.
Ez idő alatt megismertem Luigi-t, aki tavaly költözött az első emeletre. Ő és több lakó, mert ugye összegyűltek a népek, amikor reménytelenné vált az autó kinyitása, akkor a tűzoltók kihívását javasolták. Ezt megtettük. Persze én közben telefonáltam a sógornőmnek, mert tudtam, hogy ők is jártak már hasonlóan itt Leccében és egy szaki 150 euroért segített megoldani a problémát.
Luigival összeismerkedtünk, beszéltünk sok mindenről a Google translate- segítségével. A várakozásban Luigi megmutatta, hogyan alakította át a lakását. Ők ketten élnek a lakásban, gyerekek már vélhetőleg kirepültek, vagy soha nem is voltak. A lakást (146 nm) 1 szoba 2 fürdő 2 gardróbra alakították át és lényegében minden mást egybenyitottak. Impozáns, de kevésbé piacképes megoldás. Szóval csináltak egy ragadós lakást, amit nehéz lesz eladni. Aztán lehet mégsem, ha a korfára nézek. Úgy éreztem ezután én jövök, így felmentünk hozzám és én is megmutattam mit csináltam a lakásommal. Amikor kijöttük a lakásból szokásos kulcs csekk, majd becsapom a hatalmas nagy több százkilós biztonsági ajtót. Mire a földszintre értünk, megérkeztek a sógorom szülei. Ugyanis a háttérben beindult a családi vonal, emiatt a sógorom anyja és annak barátja is megjelent, hogy segítsenek. Ez a segítség végeredményben egy közös várakozással telt időt jelentett.
Amikor a kiskapun akartam beengedni őket, akkor realizáltam, hogy a fenébe, az előbb sikerült bezárnom a lakáskulcsomat is. Igen, két helyről is kizártam magam. A zsebem ugyanis televolt szerszámmal és kulccsal, emiatt gondoltam azt, hogy nálam van a lakás kulcsa is. Ezt beszoptam. Szerencsére, ha mondhatom ezt ezek után, mindkét pénztárcám, papírjaim és a kisbusz kulcsa nálam voltak. A Miniben kb 20 órányi üzemanyag, így az szépen le fog állni. A lakásban az áramot kívülről le tudtam volna kapcsolni. Ez volt a megnyugtató vésztervem. Persze az is felmerült bennem, hogy nyomok egy oda-visszát repülővel. Ideges voltam, az ideges ember pedig nem a legjobb tanácsadója senkinek.
Szirénázva megérkezett három tűzoltóautó. Ha valamelyik szomszédom eddig nem tudta meg, hogy van egy balfasz magyar a negyediket, akkor most már igen. 🙂 Nem mintha zavarna a véleményük, elég megküzdenem a sajátommal önmagamról. Ez önmagában főállás nekem ebben a helyzetben. A környéken sok tűzoltó van, nyáron gyakoriak a tüzek. Mi ugye hétvégén és műszakváltáskor hívtuk ki őket, így elég sokat kellett várni rájuk. Közel két órát.
A tűzoltók pár másodperc alatt kinyitották a lakást, majd mondták hozzam a kocsikulcsot. Mondtam nincs itt, az Budapesten van, de onnan is kizártam magam és jár motor. Miután kinevették magukat egy pár perc múlva a kocsit is kitudták nyitni roncsolás mentesen. Fizetni nem kellett neki. Hálás voltam, de PTSD-től szenvedtem. Másfél napig ki sem jöttem a lakásból, amíg mindennel el nem készültem. Továbbá új stratégiát alkottam, amivel minimálisra csökkentettem az ajtó nyitások-csukások számát. Nagyon szarul éreztem magam, hogy ilyen balfasz voltam.
Az esemény után a feleségem, akivel megy köztünk a zrika, felhívott, hogy élőben kinevesse magát. Azt mondta, hogy a fenébe tudtad két helyről kizárni magad? Hogy lehetsz ilyen béna? 🙂 Közben szakadt a nevetéstől. Erre én:
– Tudod drágám, ez a 15 év veled, sajnos nem múlt el nyom nélkül! 😛
– Ó! Tudtam, hogy én leszek a hibás! – mondta 🙂
Utazásom eredeti okának részletei
Mostani utazásomnál a kisbuszomat használtam ülések nélkül. Levittem a nappaliba szekrénymagasítókat és cipősszekrényeket, fürdőszobába a pelenkázó helyére egy kétajtós szekrényt. A dolgozószobámba 3 db 280 cm magas szekrényt összesen 2 méter szélesen. Vágattam egy 200 x 95 cm-es asztallapot, mert kell a hely a plusz két db kiegészítő monitornak. Az otthoni két helyszínen (otthon + iroda) már lecseréltem a székem, ami annyira bejött, hogy vettem Leccébe is egyet belőle. Továbbá levittem egy treki kerékpárt, amit itthon soha nem használtunk.
A kép nem adja vissza a monitorok méretét, emiatt leírom: 34″ + 50″+ 34″
Összesen 4 napot (5 éj) voltam lent, kedden reggel hazaindultam. Az Oda-vissza útban a közös az volt, hajnali 4-kor indultam és este 19:30-ra érkeztem meg mindkét esetben.
Összefoglalva
Ritkán emlékszik vissza az ember a tökéletesen boldog pillanatokra, a wellness hétvégékre, a sok jóra amit átélt, vagy a luxusra, fényűzésre. De! A szívás utáni feloldás élmény marad egy életen át. Életünk visszatekintve emlékek halmaza, ami többségében a kisember hétköznapi küzdelme. Az ilyen alkalmakkor az amplitúdó nagyobb, mint a normál-boldog váltakozáskor, emiatt az élmény mélyebb emlékké válik. Valamint ezek azok a dolgok, amiket elmesélhetek társaságban, őket szórakoztatva és irigységet nem kiváltva. Emiatt jobban mélyülnek el ezek a történetek az ember elméjében. Így működik az agyunk.
Amikor valaki az írja, hogy ő emlékeket gyűjt és nem tárgyakat, akkor ez jusson eszébe. Amikor emlékről beszél, akkor ő általában „drága” utazásra gondol, de nem azokra fog emlékezni, amikor visszatekint az életére. Legalábbis én az összes ilyen emlékkel úgy vagyok, hogy a polc neve amin tárolom őket:
„Dolgok, amik nem hiányoznak az életből, mert már ismerem és nem tartom őket semmire.”