A múlt héten hétfőn érkezett az egyik barátom a leccei lakásba és vasárnapig maradt. Amikor leszállt a vonatról gyorsan meg akarta kezdeni a pihenését. Pont ugyanabban a tempóban akart pihenni, ahogyan dolgozik. Próbáltam neki átadni a „domani” életérzést, talán hétvégére sikerült magába szívnia belőle valamennyit. A közös program, sétákból, tekerésből és a városi korzózásból állt. Talán másfélszer fürödtünk, ebből egyszer úsztunk, egyszer csak sétáltunk a vízben. Ő másodjára volt itt Leccében és nagyon bejött neki a hely és az élet egyszerűsége. Távozásakor azt mondta, hogy jót tenne neki kiégés ellen itt egy hónap. Miközben ő már a repülőtérre ment egy másik barátom hívott, aki már 4 éve tervezi, hogy lejönnek ide családostul. 🙂
Ő az idén időben kapott észbe, mert eddig indulás előtti héten találta ki, hogy jönne, de úgy meg reménytelen itt szállást találni. Most sem kicsi feladat, mert azok az emberek akik egy hétre jönnek és több mindent szeretnének, nem biztos, hogy megkapják amit elképzelnek. Ő szeretne tengert, jó szállást, városnézést valamint éjszakai életet is. Ami nyáron felejtős az a városnézés, mert kb 50 fok meleg van a városban a szűk utcákban. Itt az emberek este korzóznak. Ha éjszakai életet akar, az kb Otranto és Lecce. Leccének nincs tengerpartja, Otranto pedig tőlünk kb 50 km-re van. Szép tengerpartok pedig sok helyen vannak, azt nehéz garantálni, hogy amit kinéz, az azon a héten is szép. Ilyen garancia csak a sekély hosszan besétálós partokra jellemző. Ebből kettő is van amivel nem lehet hibázni, de ennek az az ára, hogy parkolóhely felejtős és emellett egymások fekszenek az emberek, mint a heringek. Kettő ilyen is van a félszigeten. Mindkét strand Top 10 olasz strand. Az egyik Torre Lapillo a Jón tenger partján, a másik Torre Dell’orso az Adria partján. Iszonyat szép mindkettő.
Szóval egy hét alatt a mindent az nem fog menni, ha még opciók között a velünk töltött idő is szerepel. Az nem pihenés, az egy hatalmas rohanás, végig a kimaradás érzésével. A barátom azt mondja, meg szeretné tapasztalni, hogy milyen nekünk itt az élet. Ezt sajnos nem fogja megtapasztalni, mert ehhez kevés az egy hét. Amikor először voltunk itt, kritikusak voltunk és észrevettük a rosszat, pl a sok szemét amit visz a szél. Megjegyzem egyre tisztább a környék, ebben látványosan fejlődött a megye. Mi, akik itt élünk 2-3 hónapot, nem sietünk sehová. A Salentói-félsziget hibáit elfogadtuk, mert azt a lezserséget és békességet amit ez a „vidéki” élet ad nekünk, nagyon megszerettük, vágyjuk.
Ha már vidék: Egy másik barátom (ő is ígérgeti, hogy lejön) próbálja elhelyezni a magyar térképen Leccét, hogy melyik magyar városhoz hasonlít. Lakosság szerint Kecskemét és Székesfehérvár hasonló lélekszámú, de ez az összehasonlítás felejtős. Leccet úgy képzeld el, hogy fogod az V. kerületet, a parlament mellé berakod a budai várat, majd bekeríted egy körúttal, amit megszórsz II. és II/A kerületi hangulattal (egy kis Kőbányával is), majd a maradékot bekeríted egy nullással. Na ez Lecce. 🙂 Ehhez képest -Budapestet leszámítva- minden magyar város egy porfészek. Bocsánat kedves magyar városok, ez van. Itt van élet sötétedés után is. A belvárosi életet úgy képzeld el, mint Budapesten a Bazilika környékét. Most, hogy ez megvan, már le sem kell ide jönnöd, hogy ezt átéld, sokat spóroltam neked! Nincs mit, szívesen! 😛
Ezt a bejegyzést zárom, egy másikban majd leírom az ügyintézős kalandjaimat, mert akadt sajnos bőven.