a Olaszországi Ingatlanvásárlás – Oldal 2 – Hogy ne kelljen feltalálnod a meleg vizet. :)

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E14

Eladó a leccei szomszédom lakása. Ha ez januárban van, akkor esélyes, hogy ezt veszem meg inkább. A San Cataldó-i döntésemet nem bántam meg, sőt! Így, hogy megvan az a lakás, már nem izgultam rá a szomszédingatlanra. Amikor majd elkészül a tetőterasz, akkor szerintem mindenki megérti ezt.

Leccei szomszéd lakás, kb én is ebben az állapotban vettem az enyémet.

A videón látható lakás és az enyém teljesen egyforma, tükörszimmetrikus. Ezt a lakást 170.000 eurért kínálja a tulajdonos, de segítettem neki önmagát 160.000-re lealkudni. A 150.000-re már nem fogadnék, esélyes lenne 155.000-s vételár. Az enyémet (vissza kellene olvasni) azt hiszem 105.000 euróért vettem. A szomszédom kínálati ára reális, minden alatta lévő ár, jó ár a környéken. Mielőtt azt gondolnád, hogy ennyire felmentek az árak itt is, azt kell mondjam: nem. Az istat szerint csak pár százalékkal nőttek az árak az országban és nem ennyivel. Az árnövekedés annak az eredménye, hogy beszűkült a kínálat és bejött amit mondtam korábban. Vagyis, a félsziget legnagyobb városával nem tévedhet az ember.

Akkor nézzük a nem realizált vagyis a nyilvántartott hozamot.
Számolás: (új ár / régi ár) negyedik gyöke, mert négy éve vettem
Euró alapon:
(150/105)^(1/4) -1 = 0.0932 vagyis éves 9.32%-os hozam
Forint alapon:
((150*395) / (105*325))^(1/4) -1 = 0.1478 vagyis éves 14.78%-os hozam

Már hallom, hogy sokan azt mondják ezt otthon is elértem volna. Igen, de nem számít. Ugyanis otthon már van éppen elég ingatlanom és egy n+1-et nem használnék semmire. Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy ez mekkora üzlet volt, simán csak kiszámoltam az elérhető adatokkal a hozamot. Mint a számolásban látható, azt feltételeztem, hogy 150.000 -ért odaadja a szomszédom.

Négy éve 70 ezer euróért újítottam fel az enyémet. Most kb a duplája lenne. Vagyis, ha felújított verzióban számolnék, a hozam jobb lenne.

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E13

TARI – szemétszállítás Olaszországban

Ahhoz, hogy a szemetet elvigyék tőled kell TARI regisztráció. Ehhez nekem szükséges volt az olasz személyi igazolványomra, bár eredetileg tessera sanitaria-t kértek ami az olasz egészségbiztosítási kártya. A regisztrációs iroda szintén az utcánkban van, de magát a kukát egy elég nehezen parkolható helyen adják át (Vasútállomás és a Nápolyi kapu között). Átvételnél megint a tessera sanitariat kérték, de szintén elfogadták az olasz személyi igazolványomat.

A szemetet öt felé kell válogatni, a kukák színesek.
Zöld: fémek, üvegek
Kék: papír
Sárga: műanyag
Barna: organikus
Fekete: minden más
Igazából egy 2 oldalas lista van az első négy kuka kivételeire. Ezeket a kivételeket kell beledobni a feketébe. Bevallom fogalmam sincs mit kell csinálni pl.: az elemekkel. Így azokat utcai szemeteskosárba dobom. Kiderült ezzel nem csak én vagyok így.

Ha már van kukád, akkor csak azt kell betartani, hogy este teheted ki őket és reggel be kell szedned. Nincs utcán kukaparkoltatás.

TARI szerződés birtokában, kérhetsz lomtalanítást és jogosult vagy szelektív hulladékgyűjtő szigetek használatára. Ebből csak 3 van Leccében és mázlimra, az egyik a két lakásom között. Ezek a szigetek őrzöttek, 3,5 tonnás kisteherautóval nem engednek be. A szigetek használatát nem tudod megúszni, mert pl. egy háztartási gép csomagolása nem kukába való dolog. Mivel jelenleg egy 3,5 tonnás autóval voltam, így a szemetemet nem tudtam leadni. Kisebb furgont (max 2,5t ?) láttam, hogy beengednek, illetve amire rákérdeztem az egy V-Klasse volt, azt is beengedik.

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E12

Áram aktiválásom története + ugyanitt üzleti tanácsadás 🙂

Kicsit több, mint egy hónappal ez előtt otthon regisztráltam és online szerződtem az Enellel. Ekkor azt mondták 5 munkanap. Rendben. Eltelt két hét és semmi. Cseten azt mondták 5 munkanap. Oké. Megérkeztem Leccébe. Minden héten írtam nekik, összesen négyszer. Mindig azt mondták öt munkanap. Utolsó alkalommal a hölgy azt mondta, hogy ő nem lát semmilyen korábbi feljegyzés, de most csinál, ha akarom rögzíti a reklamációt. Akarom persze! Ettől ideges lettem. Kérdeztem: nem járnék jobban, ha bemennék személyesen (lakásommal szemben lévő épület -csak az épületben vacak a net, és én azzal fordítok- ) ? Ő arra semmi szükség – mondta. Egy belső hang azt mondta, menj be holnap, a történetemre az egyik barátom is úgy reflektált, menj be. Másnap bementem. Ügyintéző mondja, hogy nem tudja aktiválni a szolgáltatást, mert blokkolva van. WTF!? Tegnap ön reklamációt készített, amíg az nincs kivizsgálva addig nem lehet aktiválni az áramot. FCK! Ezt elfelejtette mondani, a tegnapi hölgy. Közli velem a mostani élő ügyintéző, hogy ha akarom törli az összes feljegyzést és megcsinálja újra, mert úgy hamarabb lesz áram nálam. Kérdezem: Mi az, hogy hamarabb? Mennyi idő? Mondja: öt napon belül, de gyorsabb szokott lenni. Eszembe jutott egy régi Tom Hanks film: A pénznyelő. A főhős felújításba kezd és mindenki két hétre vállal mindent, de évekkel később is még felújít. A film vígjáték, de ha te vagy a szenvedőalany, a te szemszögedből egy hatalmas dráma. Vissza történetemhez: Megcsinálta a hölgy a papírokat, majd 2 órával később már volt áram a lakásban, hat hét kínzásom után. 🙂

Tanúság? Az amit régóta vallok, az egyik saját mondásom, amit nagyon gyakran mondok másoknak. Nem univerzális igazság, de az ilyen helyzetekben nagyon igaz. Így szól: Várni lúzerség! Amíg vársz, mások döntenek az életedről. Persze vannak olyan szituációk -nem is kevés- ahol ez nem igaz, ilyen pl.: egy fejfájáscsillapító hatására várás is. Khm direkt nem hashajtós példát mondtam. 🙂 Maga a gondolat mögött az van, hogy sok olyan szituációt kreál az ember, amikor kvázi a felelősséget adjuk át az életünk felett és másra bízzuk a sorsunk vagy a feladataink felett a döntést. Ilyen esetekben kiszolgáltatokká vállunk, ami az esetek nagy részében nem indokolt. Ahhoz, hogy ez a gondolat jobban érthető legyen, mondok még egy példát. TFH ingatlant akarsz venni, akkor a jó megoldás, ha növeled az esélyeidet. Neked egy lakás kell, de találj többet és adj mindegyikre rövid határidőre pofátlan indikatív árajánlatot. Amikor egyet adsz csak, nem mersz nagyot alkudni, mert nincs választásod, amikor sokra adsz ajánlatot egyre bátrabb vagy. Szóval, ahogy a mester mondta: „Ne legyetek bátortalanok, bátorak legyetek!” 😉

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E11

San Cataldo, Lecce, Puglia, Italy

A múlt héten hétfőn érkezett az egyik barátom a leccei lakásba és vasárnapig maradt. Amikor leszállt a vonatról gyorsan meg akarta kezdeni a pihenését. Pont ugyanabban a tempóban akart pihenni, ahogyan dolgozik. Próbáltam neki átadni a „domani” életérzést, talán hétvégére sikerült magába szívnia belőle valamennyit. A közös program, sétákból, tekerésből és a városi korzózásból állt. Talán másfélszer fürödtünk, ebből egyszer úsztunk, egyszer csak sétáltunk a vízben. Ő másodjára volt itt Leccében és nagyon bejött neki a hely és az élet egyszerűsége. Távozásakor azt mondta, hogy jót tenne neki kiégés ellen itt egy hónap. Miközben ő már a repülőtérre ment egy másik barátom hívott, aki már 4 éve tervezi, hogy lejönnek ide családostul. 🙂

Ő az idén időben kapott észbe, mert eddig indulás előtti héten találta ki, hogy jönne, de úgy meg reménytelen itt szállást találni. Most sem kicsi feladat, mert azok az emberek akik egy hétre jönnek és több mindent szeretnének, nem biztos, hogy megkapják amit elképzelnek. Ő szeretne tengert, jó szállást, városnézést valamint éjszakai életet is. Ami nyáron felejtős az a városnézés, mert kb 50 fok meleg van a városban a szűk utcákban. Itt az emberek este korzóznak. Ha éjszakai életet akar, az kb Otranto és Lecce. Leccének nincs tengerpartja, Otranto pedig tőlünk kb 50 km-re van. Szép tengerpartok pedig sok helyen vannak, azt nehéz garantálni, hogy amit kinéz, az azon a héten is szép. Ilyen garancia csak a sekély hosszan besétálós partokra jellemző. Ebből kettő is van amivel nem lehet hibázni, de ennek az az ára, hogy parkolóhely felejtős és emellett egymások fekszenek az emberek, mint a heringek. Kettő ilyen is van a félszigeten. Mindkét strand Top 10 olasz strand. Az egyik Torre Lapillo a Jón tenger partján, a másik Torre Dell’orso az Adria partján. Iszonyat szép mindkettő.

Szóval egy hét alatt a mindent az nem fog menni, ha még opciók között a velünk töltött idő is szerepel. Az nem pihenés, az egy hatalmas rohanás, végig a kimaradás érzésével. A barátom azt mondja, meg szeretné tapasztalni, hogy milyen nekünk itt az élet. Ezt sajnos nem fogja megtapasztalni, mert ehhez kevés az egy hét. Amikor először voltunk itt, kritikusak voltunk és észrevettük a rosszat, pl a sok szemét amit visz a szél. Megjegyzem egyre tisztább a környék, ebben látványosan fejlődött a megye. Mi, akik itt élünk 2-3 hónapot, nem sietünk sehová. A Salentói-félsziget hibáit elfogadtuk, mert azt a lezserséget és békességet amit ez a „vidéki” élet ad nekünk, nagyon megszerettük, vágyjuk.

Ha már vidék: Egy másik barátom (ő is ígérgeti, hogy lejön) próbálja elhelyezni a magyar térképen Leccét, hogy melyik magyar városhoz hasonlít. Lakosság szerint Kecskemét és Székesfehérvár hasonló lélekszámú, de ez az összehasonlítás felejtős. Leccet úgy képzeld el, hogy fogod az V. kerületet, a parlament mellé berakod a budai várat, majd bekeríted egy körúttal, amit megszórsz II. és II/A kerületi hangulattal (egy kis Kőbányával is), majd a maradékot bekeríted egy nullással. Na ez Lecce. 🙂 Ehhez képest -Budapestet leszámítva- minden magyar város egy porfészek. Bocsánat kedves magyar városok, ez van. Itt van élet sötétedés után is. A belvárosi életet úgy képzeld el, mint Budapesten a Bazilika környékét. Most, hogy ez megvan, már le sem kell ide jönnöd, hogy ezt átéld, sokat spóroltam neked! Nincs mit, szívesen! 😛

Ezt a bejegyzést zárom, egy másikban majd leírom az ügyintézős kalandjaimat, mert akadt sajnos bőven.

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E10

Pár nap alatt több téma is termett. Haladjunk sorjában.

Vonat

Tegnap utána néztem, hogyan lehet Bari repülőtérről  lejutni tömegközlekedéssel. Bocsánat! Közösségi közlekedéssel. 🙂 Bari repülőtérről egy helyi vasút megy be a központi pályaudvarra, onnan pedig vonat Leccébe. Ehhez célszerű letölteni a Train Timetable Italy nevű alkalmazást. Ebben nem csak a menetrendet lehet látni, de a jegyet is meg tudod venni. Okosan van kitalálva, mert nem a járatszámra keresel, hanem beírod, hogy honnan hová akarsz eljutni. Nem teszteltem és nem ismerem a helyi szabályokat, de próbáltam az alkalmazással vásárolni már egy mozgásban lévő vonatra jegyet, engedte. Nem zártam le a tranzakciót. Rákeresve kilistáztam a járatokat, majd kosárba raktam egy elindult vonat jegyét. Elképzelhető, hogy nem ez a szabályos módja a jegyvásárlásnak. Miközben ezt nézem látom, hogy a helyi vasútra (Bari reptér – Bari központ) nem lehet ebben az alkalmazásban jegyet venni. Jelenleg Bari központ – Lecce táv 12-20 euró közötti összeg, ami a vonat sebességének függvénye. Illetve úgy tudom itt minden vonat gyors, csak valami több helyen áll meg. kb 90-120 perc az út.

Enel X

Elvileg a mostani héten lesz már áramom San Cataldoban. Amikor azt mondták, hogy a bekötés 5 nap, akkor nem mondták, hogy van egy törvényi várakozási idő előtte. Ez most telt le csütörtökön, szóval innentől 5 munkanap a bekötés. Így elvileg most már hamarosan lesz áram a lakásban. Ennek örömére az Enel küldött egy levelet, hogy regisztráljak az EnelX nevű oldalakon is és gyűjtsek pontokat. Nagyon nem vagyok az ilyeneknek híve, mindig kerülöm, de kíváncsi voltam mi is ez az oldal. Wow! Ezen az oldalon minden olyan dolgot lehet vásárolni, amivel többet/kevesebbet fogyaszthatok áramból vagy gázból. Bedobom a klímát a kosárba, és pár nap múlva a helyi telepítőnél van az áru, majd a ő bejelentkezik a telepítésre. Zseni! Mi milyen távol vagyunk még ettől Magyarországon. Engem üzletileg lenyűgöz ez a fajta gondolkodás. Megjegyzem a bankom is ezt tolta, amikor megjelent valami újdonság, pl.: motor, telefon, roller, tablet egyből jött a hír, hogy vedd meg rajtuk keresztül (kb listaár), majd fizess kamatmentesen n havi részletben. Egy klikk és tiéd a vágyott tárgy, ezzel egyidejűleg létrehoztál egy áruhitel-szerződést.

Amúgy a klíma ára beszerelve 3.000 euró kb. Ezért kapok egy LG kültérit 3 db beltérivel. Kijönnek leszerelik a régit és berakják az újat.

Webáruházas vásárláshoz kérik a Codice Fiscale-t (magánszemélyek adószáma), de nem csak ők kb. mindenhol a neten és sok helyen offline is. Szóval enélkül itt nem lehet pénzt költeni a neten.

Nyílászárók

A héten kértem árajánlatot a teljes nyílászárók cseréjére. Előtte megnéztem, hogy mennyibe kerülne a Bricoman-ban. 5.500-6.000 munkadíj nélkül. A méretre gyártott ajánlat kicsit drágább.  A komplett csere munkadíjjal, a régi elvitelével 9.000 euró lenne. Ma megnézem, hogy  a Bricomannak van-e beépítő szolgáltatása. Ha igen, még az is lehet tőlük veszem meg.

Gázkazán felülvizsgálat

Miközben az EnelX oldalát néztem láttam, hogy lehet venni éves karbantartást  gázkazánra 6 euró havidíjért cserébe. Hmmm. Én 150-170 eurót fizettem eddig évente. Az EnelX ezért maximum egyszer jön ki, de azt neked kell leszervezni, hogy mikor. Ha nem hívod, akkor nem jön csak fizettél a lehetőségért. (Már itt szagot fogtam, hogy wtf? Nem kötelező évente?)  Ebben az árban nincs benne a kék bélyeg (bollino blu). Na itt egyből lett több kérdésem. Mi az a kék bélyeg? És miért kerül náluk feleannyiba, mint amennyit én fizetek? Nem kötelező minden évben felülvizsgáltatni  gázkazánt? Nem tudom mennyibe kerül a kék bélyeg, mert minden tartományba más az ára. Tippemre 20 euró lehet, mert tudtommal ez okozza a váltakozó árakat nekem az éves díjban. Gyorsan rákerestem a témára. Kiderült nem kötelező évente felülvizsgáltatni a kazán, mert ez csak gyártói és a szakmai kamara ajánlása. Egy új kazánt 8 éves koráig 4 évente kell ellátni ezzel a kék bélyeggel, majd 8 év felett kétévente. Gyorsan megkérdeztem a sógorom, hogy ez amúgy hogy van? Tényleg kikapcsolják a  gázt, ha nem jön a szerelő felülvizsgálni? Nevetett. A sógorom mondta, hogy ő mindig elfelejti megcsináltatni. Az én történetem az volt, hogy nekem a szerelő mondta ezt és még azt is, ha nem hívom ki őt akkor neki hivatalból le kell jelentenie az önkormányzatnak ezt a tényt és akkor majd elzárják a gázt. Innen is jár neki egy utólagos jókurvaanyját. Micsoda egy szemét stílus. Full hülyére vett. Mondtam neki minden évben, hogy: nincs mit takarítani rajta, mivel csak vízmelegítésre használtam 2 hónapig. Ráírtam WhatsAppon, hogy felkérdezzem. Kértem, hogy mondja meg, melyik jogszabály írja elő. Lenyomott egy igazi csepeli firnyákos hasba akasztós dumát, hogy minél kevesebbet használom, annál inkább rejtve marad a hiba, annál nagyobb a kockázat. Ja persze, főleg amikor még a gázt is elzárom 10 hónapra, az maga az igazi katasztrófa. Mondja ő: az én felelősségem a szomszédaimmal és a családommal  szemben a biztonság garantálása. Nyomta a bűntudatkeltő rossz dumát, miközben a sértett gyerek módjára kommunikált. Kérésemre, hogy mutassa már meg azt a jogszabályt ami kimondja az éves kötelező karbantartást, belinkelte a gyártói kézikönyvet és a saját kamarájának az ajánlását. Óhhh fcku! Jogszabály nincs? Na ezen kiakadt, az nem az ő dolga, azt keressem meg magamnak. Na ez az ember soha többet nem fog dolgozni nekem az biztos. Amúgy kezdem azt látni, hogy vigyázni kell a helyiekkel, nekik a külföldi, aki  nem ismeri a helyi dolgokat az hülye és hülyének is nézik. Otthon is megszoktam, ha új fiúként érkezel egy lakóközösségbe, akkor mindig van bepróbálkozó jelentkező, akiket jobb elkerülni, mert ostobaságukkal csak megsértik az embert, amire senkinek nincs semmi szüksége. Ha már itt tartunk akkor nézzük a firnyákos szomszéd mamikát is San Cataldoban.

Firnyákos szomszéd mamika 

Múlthétvégén a szomszéd mamika, aki San Cataldo-i lakásom alatt lakik behívott magához. Majd miután visszatértem a lakásomba egyből visszahívott, hogy nagy a baj. Beázott miattam. Lementem megnéztem a beázását. A fürdőszobájában a zuhany felett a mennyezeten feketepenész volt. Nem a sarkokban, hanem középen egy foltban. Elröhögtem magam. Ugyanis akkor még csak öt napja volt nálam víz, a zuhanyt nem használtam, a feketepenésznek meg több kell, mint öt nap. Közöltem vele ezeket a tényeket. A mamika gyorsan kifarolt,  nem úgy értette, hogy miattam.  Hát, akkor hogyan drága csillag? 

A firnyák

Mielőtt bárki azt hinné, hogy az én szavam járása, ki kell ábrándítsam: téved. Talán valamelyik szlenggyűjtő oldalon olvastam anno és megtetszett. A szó börtönszleng, argó és nagyon gyönyörű szépen kifejezi, amikor az ostoba okosnak érzi magát és azzal a kevéssel, amit Isten adott neki, azt sem ismeri fel, hogy ha egy sokkal okosabbal találkozik (műveltebbeknek Dunning-Kruger hatás). Ez az a típus, akinek biológiai felnőttsége ellenére is az érveit már óvodában megettem volna. Olyan szép mindig, amikor ilyennel találkozom. Két keresztkérdés, és romokban az érvei. Otthon ezt a típust, hívom csepeli firnyákosnak. Azért Csepel, mert azon a szigeten van a tököli börtön és többen ott dolgoznak, így annak szókincse rendesen beépült az ottani hétköznapi nyelvbe. Ezt főleg az autókereskedők tudják szépen művelni, öröm olvasni őket  a hahun.  Persze nem ez az egyetlen ilyen terület, a kőbányai szlengben is simán fellelhetőek olyan szavak, amin érződik, hogy a börtönből terjedtek el. Szóval kedves csepeliek: te biztosan nem ilyen vagy, aki ezt olvasod. 😉

BTW: Sergio is firnyákos

Amikor Sergio először felmérte a San Cataldo-i lakást, azt mondta, hogy a sérült fuga miatt beázhat a lapos tető. Le kell műgyantával kenni az egészet.  Emiatt úgy érkeztem, hogy kijavítom a fugát, mielőtt leteszem a tetőre műfűt. Megjegyzem a beázásra a rétegrend és a szél miatt kicsi az esély, mert ahogy eláll az eső, a szél pár perc alatt leszárítja a tetőt még télen is. Mindenesetre, sem koszra, sem hibára nem építkezünk.

A minap a surbo-i (Lecce északi ipari része)  Bricoban voltam pár órát. A festékosztály kb minden termékét google translate segítségével lefordítottam. Találtam egy olyan terméket, ami vízbázisú és szálerősített, gyantajellegű bevonóréteget képez, ami vízzáró és kifejezetten tetőre csinálták. Háromféle színben kerül forgalomba, szürke, vörös, színtelen. Gondolom a színtelen színezhető, a másik kettő pedig kompletten jó betonra és terrakottára is. A használata rém egyszerű, kb seperj fel előtte és már kenheted is. A felület ne legyen nedves, de legyen pormentes. Mélyalapozni nem kell hozzá. A termék márkaneve: Axton és így néz ki. 15 liter ~ 65 euró.

 

Imádom ezt a fajta kapitalizmust. Egy nagyon jól megfogalmazott problémára fejlesztenek egy egyszerűen használható terméket. Nem az első ilyen felismerésem itt. Az ilyen egyszerű dolgok miatt sokkal hatékonyabb Nyugat-Európa.  Van még hova fejlődnünk. 

Mondjam, hogy nálunk hogyan nézne ki a tető vízszigetelése? Homokfúvóval lepucolnák a tetőt. Mélyalapoznák és műgyantával bevonnák. Mindezt kb 45 nm esetén kb 1.000.000 hufért. Eközben egy ilyen vödörrel kétszer átfestek 45 nm-et 25.000 hufért  (+munkadíj, ami legyen 4.000 huf / nm).  A tetőm kb 75 nm.

UPDATE:

Közben megtaláltam mire használják az áttetszőt ebből az anyagból. Északra, jól jöhet fagy ellen is és a kopást is késlelteti.
https://www.youtube.com/watch?v=U-pP-54EMUs

 

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E09

Munkakörnyezetem, Lecce

Tudom, hogy vannak akiket érdekelhet, hogyan dolgozom innen. Mint otthon és az irodámban is, itt is egy 49″-es LG TV a monitorom. A PC egy otthoni upgrade-ből származó eszköz. A nyomtatót itt vettem. Billentyűzetem egy olcsó Canyon, az egerem pedig Logitech MX Master. Baloldalt a PC tetején egy Mikrotik hAP ac3 router látható. Az a fehér kis eszköz a helyi szolgáltatóm (Linkem) modeme. Az a régi Lenovo laptop középen a helyi média szerver (minidlna / torrent, ha hiányozna valami). Van még lent egy másik laptopom is, ami a hálóban van az ágy alatt. Igazából otthon is laptopot, csak olyan lefekvős gépnek használok. Van még egy Mikrotik hAP ac2 routerem station-birdge módban a nappaliban, amire azért van szükség, mert az LG TV wifije elég pocsék. Maga az ac3 szépen besugározza a lakást, mobilok wifijével nincs gond. Az ac3 előtt ac2 volt itt a dolgozószobámban, de az nagyon kevés volt. Három falat már nem vitt át.

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E08

San Cataldo 2022.05.21

A kép a lakástól 50-100 méterre készült a York nevű strandon. AirBNB szövegben kb azt írnák mások, hogy a teraszról készült. 🙂

Jelenleg nincs még áram a San Cataldo-i lakásban, az Enel erre hétvégére ígérte a bekötést. Addig is a tetőt sikálom, mert víz már van, azt megcsináltam. Az előző tulajdonos szépen leszerelt mindent, itt ugye elviszik a konyhát is (szerencsére), ez pedig azzal járt, hogy a csapot is vitte. A vízcsövek itt maradtak lezáratlanul, a víz természetesen le lett zárva. Ahhoz, hogy legyen víz, le kellett dugóznom a szabad csöveket. Ez a művelet csak másodikra sikerült, mert amit elsőre vettem a sima műanyag lezáró az eresztett, így visszamentem és vettem 1/2″ (a méretet magamnak írom) sarokszelepet, amit teflonszalaggal felszereltem. Remélem nem lesz baj a munkámmal és a csövek állagával, már hat napja így van és nem történt baj. A para az elrohadt vízcsövek miatt van csak. Amikor egy ingatlant sokáig nem használnak és a csövekben nincs víz, akkor a korrózió beindul. Amikor az ember hosszabb időre lezárja az ingatlanját, akkor zárja le a vizet is, de ezt követően ne vételezzen vizet, hogy csövekben ne legyen oxigén. Nagyon rossz ötlet nem lezárni a vizet hosszabb távollét esetén. Én ezt egyszer csináltam meg és megtanultam a leckét. Egy év alatt sokszor lehet vízvezetékszerelés, elzárás a hálózaton. Ilyenkor nálunk is kiürülnek a csövek, majd az újraindítások során a hordalék nálunk is fog felgyülemleni. Amikor egy ilyen év után megérkeztem, nem működtek a csapok, mert mindegyik szűrője tele lett nyomva hordalékkal. Az összes csap szűrőjét szerelhettem le és tisztíthattam ki. Jó kezdés ez egy 24 órás út után.

A tetőről képeket később rakok fel. Eddig három napom ment rá a sikálásra, kétszer leégtem kicsit, még minimum egyszer fel kell sikálnom. Vegyszert sajnos nem használhatok, csak fizikai eltávolítás lehetséges nyeles síkárkefe segítségével . Áram híján a hozott magasnyomású is pihen a kocsiban. A tetőn vastagon fekete lerakodás van, amiről később rakok fel képet.

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E07

Múlthét hétfőn reggel indultam, de előtte bevásároltam kertibútorból. Budaörsön a Curver márkaboltban vettem 6 db halmozható napágyat és egy 4 fős kerti szettet. Ezek mind a tetőteraszon lesznek, alatta műfűvel. Teherautóval jöttem, a felújításhoz szükséges minden szerszámmal. De hogyan jutottam el ideáig, hogy én fogom felújítani az ingatlant?

Januárban amikor megvásároltam az ingatlant, már vittem magammal Sergio-t, aki a leccei lakásomat is csinálta. Miután hazaértem vártam a kalkulációját. Nem adott, helyette közölte nettó 45-50-55 ezer euróra számítsak munkadíjra, de majd meglátjuk, merte lhet, hogy több lesz. Kiakadtam. Eközben csinálta a leccei lakásom radiátorcseréjét és az új külső ablakok felszerelését. Három hétre rá, hogy megalkudtunk kész lett. Majd bejelentette, hogy több lett. Nem fizettem neki többet, mert:
1. nem tájékoztatott előre
2. nem hagyott döntési lehetőséget
3. betartom a szavam mindig és ugyanezt várom el.
Duzzogott, mint egy sértődött kisgyerek, de elfogadta. Majd amikor rákérdeztem a San Cataldo-i lakás árajánlatára azt mondta, hogy nettó 55-60 ezer anyag nélkül, de majd meglátjuk. Mondtam neki, hogy én nem így dolgozom. Van ár és van ütem a fizetésre. Mi alapján tudnám elfogadni az árait, ha nem ismerem a részleteket? Mi alapján tudnék fizetni neki, ha nem tudom mi mennyibe kerül? Mi alapján tudnánk eldönteni, hogy az ár mit tartalmaz? Mi alapján tudná bármely irányba módosítani az árat, ha nincs referenciapont? Ő akkor sem ad ajánlatot, ennyi és kész. Vagy kell, vagy nem kell. Mondtam neki, akkor megcsinálom magamnak. Tényleg rendesen felhúzott.

Most, amikor megérkeztem ide leccebe, másnap találkoztunk, hogy visszaadja a leccei lakás kulcsát. Adtam neki egy menekülőutat. Mondtam, átterveztük (nagyon kis módosítás) a San Cataldo-i lakást, ha részt akar venni a munkában beszélhetünk róla, de én most úgy jöttem ide, hogy megcsinálom az egészet magam. Nem sürgős, mert a lányom akinek szántan idén inkább Balatonozik a barátaival. (Horribile dictu! Ez sajnos igaz.) Mindegy mikor leszek kész, és addig maradok amíg akarok. Megszeppent, márt látta az elszántságot rajtam, beült velem a teherautóba és kimentünk a lakáshoz. Vinyl padlót és csempét vettem, amivel nekem kényelmes dolgozni. Mondta, ő sohasem dolgozott ezekkel. Mondom semmi baj, akkor azt nem kell megcsinálnia. Csak a lakás belső részét árazza be, burkolás nélkül. Ablakot nem kell festeni, mert azt is megcsinálom én. Miközben írogatott leakasztottam az ajtókat a helyéről. Pusztakézzel letéptem a burkolatát a keretnek és kiszedtem a keretet is. Kemény nyomást raktam Sergiora, és sikeresen prezentáltam, hogy itt nem lesz szórakozás a munkával. Nekem szerszám sem kell és széttépem a házat. 🙂 Eredmény? Kedvezménnyel nettó 5 ezer euró a munkadíj! 🙂 Haha! MegaLoL! Az ajánlatot egy közös WhatsApp csoportba küldte, amit lát a családom is (sógornőm a belsőépítész). Ők visítva röhögtek rajta! 🙂 Amikor a barátaimnak elmeséltem azok is majd meg fulladtak a sztorin. Mondták: jól toltam! Pedig nagyon nem blöffölni jöttem, én tényleg nekiálltam volna, na de ennyiért inkább napozok. 🙂 Az árajánlatot követően vártam még két napot, amikor visszajeleztem neki, hogy kérek új ablakra+ zsaluziára is árat, de jeleztem, hogy én is bekérek mástól is árat. Itt tartunk most. Belső Sergio + anyag 7 ezer euró, szerintem kb ennyi lesz az új külső nyílászárók munkával együtt. Otthon elköltöttem 5 ezer eurót induláskor, az utam kb. 1 ezer euró volt. Még kérek külső festésre is árat Sergiotól, ami kb 100 nm és kb 15 eurót fog mondani rá anyag nélkül. Még lesz klíma szerelés is, ami tippre (ha kidobjuk a meglévőt), akkor maximum 5 ezer euró. Vagyis összesen 26.500 euró, ha jól számolok, amit kerekítsünk 30 ezer euró bruttóra anyaggal együtt, mert úgyis lesznek még apróságok. Berendezés még kb 10 ezer euró.

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E06

Az alábbi bejegyzést egy másik blogomba írtam 2022.04.01.-i dátummal:

Ennyibe kerül most az építőipar ma Magyarországon:

Lakásfelújítás anyaggal együtt: 300e per nm 
Építés anyaggal együtt: 600e per nm (350++ nm esetén)

Egyik ismerősöm most kapott több generálkivitelezőtől árakat, egy ~200 nm irodára (II. kerület). A legjobb ajánlat bruttó 1 milla per nm volt. Saját telekre, saját beruházás. Nála, ha majd mindent visszaosztunk, saját beruházásban is eléri a projekt a 2 milliót per nm.
Egy másik belsőépítész ismerős mondta, hogy 200e-től indul náluk a felújítás, ami kizárólag burkolatcseréből áll és a gépészetből (ami nem a teljes), nincs benne nyílászárócsere, falmozgatás. Ők jövő tavasz előtt nem tudnak időpontot adni.

Eközben az új ház kínálat (II. és XII. kerületben):
https://ingatlan.com/szukites/elado+haz+uj-epitesu+csaladi-haz+ii-ker+xii-ker+ar-szerint
Amellett, hogy kb nincs, még nagyon drága is. Oké a legolcsóbb telek (700 nm) + kerítés + tereprendezés kb 150 milla.
Ha ezeket az árakat nézi az ember és ilyen igénye van, akkor kb az jön ki, hogy nem érdemes itthon maradni. A világban sok remek hely van, ahol ennyi pénzből sokkal jobb élet teremthető meg.

Eközben érdemes tudni, hogy az ingatlantranzakciók több, mint felében van hitelpénz is. A befektetői kedv lomha, mert kiadással már nincs értelmezhető hozam, árnövekedésre pedig kevésbé lehet számítani. Jelenleg még megy a kamatstop és a kilakoltatási moratórium. Azt gondolom az árak elértek egy fájdalomküszöböt már régen, de az állami transzferek és az olcsó hitelek az embereket vásárlásra motiválják. Ők nem az árakat nézik, hanem a havi költségeiket. Akik az árakat nézik, mert számukra nem létszükséges a vásárlás valamint kp-s vevők, ma már nem vásárolnak befektetési céllal. Kivéve, ha az inflációs félelmeik nagyok. Nekem nem nagyok, mert nem érdekel mennyibe kerül a paradicsom, az érdekel mennyibe kerül az ingatlan. Ugye a fák nem nőnek az égig, és a világban számos példa van arra, hogy ha eléri a  piac az egyensúlyi állapotát, akkor hosszú távon oldalazás van az ingatlanpiacon. Csak az én életemben ezt már kétszer is átéltem. Egyik időszak 10 évig tartott és a másik is kb 5-8. Ilyen időszakokban  a kivitelezők arra panaszkodtak, hogy évekkel ezelőtti árakon dolgoznak. Én erre számítok. Hatalmas oldalazásra, miközben van egy nagyobb infláció (6++ %).

Megemlítenék egy konstrukciót amiben lehet ráció. Ha céged van, ami termel pénzt és hitelképes vagy, akkor csak fel kell venned a szálláshely szolgáltatást, valamint a KAVOSZ-os hitelt és már vehetsz is lakást. Ebben az esetben 10 évig tartod a lakást és üzemelteted pl Airbnb. Ennél a konstrukciónál érdemes ÁFA mentes tevékenységként megjelölni az ingatlan hasznosítást. Úgy hallottam ilyen esetben kb 25% az elvárt beugró, vagyis a negyedárhoz viszonyított hozam már nem is olyan rossz. Kérdés az, hogy milyen ára lesz az ingatlannak 10 év múlva? Ha azt vallod, hogy inflációt simán hozza, akkor neked talán még jó is lehet. Ide kívánkozik az a trend is, hogy a jövő turistája inkább a lakást bérel majd, mint szállodába menne. Egyszerűen annyira meg fog drágulni a szállodai szolgáltatás és a vendéglátás, hogy sokan onnan (is) kiárazódnak majd. Ez a trend a népszerű helyeken kevésbé hoz árcsökkenést, mert nem a lakosság megtakarítása fog számítani, hanem a megtérülés.

btw: Miután Olaszországban is megjelentek az állami transzferek az építőiparban, így ott is megugrottak az árak. Ott szinte azonnal kb 250%-ra (hosszú ideje nem volt áremelés).  Az újabb lakásomra 300e per nm anyag nélküli árat kaptam felújításra ott, miközben 4 évvel ezelőtt 130e hufból jött ki ugyanez, anyaggal együtt. A kivitelező  arra sem méltat, hogy részletezze az árat. Kell vagy nem kell. Nem kell. Hogyan lehetne így e mellé fizetési ütemezést tenni?

Jelenleg ott tartok, hogy annyira bassza az agyam ez az ár, és amúgy is régóta kedvem lenne saját kezűleg megcsinálni egy ilyen teljes felújítást, hogy hajlok arra: belevágok.

Olaszországi ingatlanvásárlás S05E05

Újra itt vagyok Lecce-ben, kedden érkeztem, teherautóval jöttem (erről később bővebben). Még áprilisban írt nekem az olasz bankom az Intensa (otthon ő a CIB), hogy kellene egyeztetnünk adatokat. Kiderült ez évente kötelező itt, elmulasztása esetén zárolhatják a számlámat. Akkor kérdeztem, hogy online ezt nem lehet megoldani, de a hölgy ragaszkodott a személyes megjelenéshez. Itt meg kell jegyeznem, hogy Lecceben hajlamos minden hivatalnok túlpozicionálnia magát. Főleg a bankárok. Náluk még az állami hivatalnokok is együttműködőbbek. Közöltem vele, hogy legkorábban nyáron leszek lent, de esélyes, hogy már májusban lent leszek pár napot. Azt mondta rendben, akkor majd menjek be mindenképpen, mert ez nagyon fontos. Mondtam oké, legyen úgy. Ehhez képest a mostani utam során szomorúan tapasztaltam, hogy az olasz kártyám nem működik. Kicsit mérgelődtem, mert aznap 392-es árfolyamon utaztam. (Itt megjegyzem, hogy egy Budapest-Lecce-Budapest, ezzel az autóval kb 400.000 huf költséggel jár) A csütörtök reggelt a banknak dedikáltam. Bementem és az említett hölgyhöz irányítottak, aki közölte velem, hogy szeretné tudni miből élek. Elmondtam neki, majd villantottam felé egy Magyar Államkincstár-számlaegyenleget, de nem hatotta meg (BTW: lazán csak azzal az olasz felső 1%-ban vagyok). Azt mondta, menjek be a követségre és hozzak igazolást a jövedelmemről. Mondtam neki, hogy nincs követség Pugliaban. Erre ezt javasolta, hogy menjek haza Budapestre és intézzem ott, hozzak hivatalos fordítást. (Azért az megvan, hogy korábban azt kérte, hogy jöjjek le Budapestről, most meg menjek haza? Neki is Boldog K.Anyák napját! :)) Mondtam neki, hogy adóigazolást tudok adni most is, mert nemrég a Revolut is kért tőlem. Mondta az is csak olaszul elfogadható számára. Azt mondja, meg kell győződnie a pénz forrásáról. Jeleztem neki, hogy minden pénz erre a számlára magamtól, magamnak küldtem. Az nem elegendő – mondta. Meg kell győződnie, hogy oda hogyan került. Mondtam neki, hogy szerintem ez nem az ő problémája, hanem a másik banké, de amúgy a vállalkozásaimból származik a vagyonom egy része, a többi hozam és tudok küldeni pl. a vállalkozásomtól származó kiutalásról banki igazolást. Azt mondta az kevés, kell neki a vállalkozás mérlege és az eredménykimutatása is. Mondtam semmi gond, nálunk az publikus, most átküldöm. Azt mondta nem jó, mert azt is le kell fordítani. Mondtam neki az standard kb., az egész világon, római számok, latin betűk, és arab számokkal összeegyeztethetőek melyik sor, mit jelent. Az sem jó, neki fordítás kell. Kérdeztem, hogy mi az igazi probléma? Azt mondta gyanús tevékenységet észleltek. Idén két tranzakcióm volt kifelé, vettem egy ingatlant és vettem más ingóságot használtan. Befelé pedig sok, mert a Revolut-on keresztül küldtem át a pénzem, napi ottani limitet kihasználva. Lehet az volt gyanús? Mindegy. A vége az lett, hogy szerződést bontottunk, majd -legnagyobb bánatukra- készpénzben kértem a számlámon lévő összeget. Attól kicsit kivoltak. Három kasszát kellett leüríteniük. Persze nem azért, mert annyira gazdag volnék, hanem ők ennyire készpénz-szegények, amit én tudtam. Ez a számla két dolgot szolgált, innen fizettem a rezsit és, ha ingatlant akarnék megint venni itt, akkor ehhez a banki váltót ők adják. A számla és a kártya éves díja kb. 100 euró volt. A kártyát nem használtam vásárlásra, ami szerintem további gond lehetett a banknak. Még ezen esemény után elintéztem a közmű-szolgáltatómnál (Enel), hogy lecseréljem a csoportos beszedésnél az Intensa-s számlaszámot. Gondoltam bepróbálkozom a Revolut számlámmal, mivel Olaszországban minden bank IBAN-t használ. Meglepetésemre elfogadták. Elvileg mostantól onnan vonják automatikusan a rezsit. Intensa megspórolt nekem évi száz eurót. Maga az eljárás kicsit sértette az önérzetem, nálunk a régi APEH-et idézte, ami nem összehasonlítható a mai NAV-val ami már egy empatikus emberbarát intézmény.

Még az ügyintéző felé megjegyeztem, hogy ideje lenne hozzászokniuk a hozzám hasonlókhoz, mert egyre több külföldi vesz itt ingatlant és ez a probléma rendszeres lesz. Azt mondta tudja, de nem tud mit tenni.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez egy standard eljárás itt Olaszországban, biztosíthatom, hogy téved. A sógornőmmel is eljátszottak hasonlót (szintén Intensa), amire ő felszámolta a számláját és Milánóban nyitott egy másikat, ahol pont senki nem érdekel az a pár tízezer eurós éves forgalom. Úgy látszik itt délen, olvassák a közlönyt és megörülnek, hogy valami olyat találnak ami kicsit is hasonlíthat arra, amiről abban írnak. Eddigi életem során számos alkalommal találkoztam ilyen hivatalnokokkal. A típusra mondják azt az informatikában, hogy: „Aki a kalapácsot ismeri, hajlamos mindent szögnek nézni.”